2012. március 3., szombat

Start

Azt hiszem, a cím magától értetődő: megint Indonéziába látogatok. Ezúttal nem egyedül, hanem a barátnőmmel, Csilluval megyünk, és kint találkozunk majd néhány régi és néhány új ismerőssel (erről később). Mivel blogot fenntartani, pláne kettőt, elég időigényes dolog, halogattam addig, amíg lehetett, és írtam inkább a miköőly.com-ra. Volt ott egy szavazás, hogy indítsak-e külön blogot, ami persze csak vélemény-nyilvánító szavazás volt :), de a kedvező eredményt hozta: kell külön blog. Azért ez a kedvező, mert egyrészt nem esik szét a mikooly.com struktúrája, másrészt így a blog jobban megfelelhet azoknak, akik hasonló útban gondolkoznak, és információt keresnek a blogon. Mivel nem akarom minden percem a gép előtt tölteni, meg elég sokat is kell mostanában dolgoznom, egyelőre marad ez a spártai megjelenítés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése