Úgy látszik, az MTV is Qatar Airways-szel utazik Bahreinbe.
Igen, ha unatkozom, írogatok! :)
- mobilról, azér ilyen
Igen, ha unatkozom, írogatok! :)
- mobilról, azér ilyen
2012. április 23., hétfő
Katar ismét
Megérkeztünk ügyesen Katarba, és mivel a repülés macerái ellenére már több mint egy napja nem volt magas lázam, így még az is lehet, hogy nincs Dengue-lázam! Wooohooo! :)
Inet már csak egy rövid, alig 5 órás út, és már otthon is vagyunk!
Láw!
- mobilról, azér ilyen
Inet már csak egy rövid, alig 5 órás út, és már otthon is vagyunk!
Láw!
- mobilról, azér ilyen
Location:Perimeter Rd,Doha,Qatar
2012. április 22., vasárnap
Uccsó nap
Hát sajna hiába pihentem két napig szörf nélkül, ma reggel megint kicsit belázasodtam. Ennyit arról hogy majd utolsó nap lesz cső! :( Nem volt sok szerencsém a hullámokkal se, meg a nyaralás felében betegek is voltunk, most meg kell hazamenni. Nem vagyok túl boldog: Itt olyan jól kiszámítható a törés, és annyira ismerjük, hogy simán összejöhetett volna a cső, ha legalább 2 olyan nap van, amikor megfelelő méretű a hullám, én meg nem vagyok beteg. Máshol nincs olyan sok esélyem rá.
Na mindegy, majd talán, egyszer. Ma meg egész nap várjuk, hogy elmenjünk a paradicsomból, vissza dolgozni. :(((( Azért még igyekszem kiélvezni a környezet:
Röhejes, de betegen még ez se megy annyira :(
Persze nem kell sajnálni, még ezzel a sok betegséggel együtt is nagyon nagyon király kirándulás volt ez! Majd kirakom a képeket!
Cső!
- mobilról, azér ilyen
Na mindegy, majd talán, egyszer. Ma meg egész nap várjuk, hogy elmenjünk a paradicsomból, vissza dolgozni. :(((( Azért még igyekszem kiélvezni a környezet:
Röhejes, de betegen még ez se megy annyira :(
Persze nem kell sajnálni, még ezzel a sok betegséggel együtt is nagyon nagyon király kirándulás volt ez! Majd kirakom a képeket!
Cső!
- mobilról, azér ilyen
2012. április 20., péntek
Szörfös poszt
Mostanában nem vagyok túl írogatós kedvemben, úgyhogy amíg van egy kis energiám, kirakok egy szörfös bejegyzést, mert ki tudja, hogy lesz-e még egyáltalán. Indo blog meg szörf nélkül, ugye.
Na nézzük! A 10 nap, ami szörfre volt félretéve az utazás végén normál esetben eszetlen sok időnek minősülne, főleg ilyen stabil hullámhelyzetnél, mint ami Balin van. Volt azonban néhány gátló tényező:
1.) Itt, Balanganon, egyáltalán nem volt normális méretű hullám. Az első egy hétben túl pici volt, most meg akkora (4m+), hogy csak nagyon kevesen merészkednek ki, és azok közül is minden másodiknak törik a deszkája, vagy a függőleges sziklafalon kell kimásznia, miután elvesztette a deszkáját. De ez engem amúgy sem érintene, mert
2.) Már megint beteg vagyok. Mint ahogy az elmúlt 10 napban már többször is, kényszerpihenőn fekszem a szobában, azaz most már inkább a medence partján. Szegény Csillu sincs túl jó bőrben, úgyhogy ezt az uccsó 10 napot eléggé beszoptuk. Én azért több nap is voltam szörfözni, csak annyira elfáradtam, hogy kb. a lépcsőn alig bírtam feljönni utána.
3.) Ja, és nagyon szarul ment a szörf is, az Ulun készült fotóktól kb. sírni támadt volna kedvem, nem fejlődtem semmit, max visszafelé, tavaly óta.
Ezek fényében tegnap reggel, mint kb. minden nap, 5:30-kor keltem, hogy még sötétben kinézzek, van-e hullám. Nem volt. Ilyenkor át kell menni Uluwatura, mert ott van hullám, csak nagyon sok ember is, sajnos. Gondolkoztam, hogy inkább hagyom a francba, de Pinczes Csabi meggyőzött, hogy menjek mindenképp. ZsókaMiki aludt, úgyhogy egyedül pattantam motorra, irány Ulu. Ahogy mentem felfelé át az erdőn, meg aztán a falvakon, volt időm gondolkodni: A szörf nagyon nem megy. Utálom ezt a rohadt motorozást is. Ulun óriási tömeg van. Nem is vagyok egészséges, rohadtul nincs kedvem szörfözni. És ha ennyire nem megy itt, ahol minden ideális, akkor minek erőltessem?! Úgyse tudok fejlődni. Ideje lesz egy kicsit lekattanni erről. Vagy abbahagyni az egészet. Nem lehet egy álomban élni, és mindig csak várni hogy majd jobb lesz. Inkább megyek majd búvárkodni vagy más jó dolgokat csinálni, ami nem ilyen szar. (Szőllő Papa? :) )
Uluwatu
Aztán megérkeztem Ulura, csendes melegítés, kievezés a barlangból. Találtam egy helyet, ahol nem voltak sokan, de hullám is kevés volt, ott próbáltam találni egy-két lepattanót. Aztán olyan történt, ami még soha: a menöjenő csávó, aki minden hullámot elvitt, és akivel együtt ráeveztem a következőre, szimplán intett, hogy vigyem csak! Uluwatun!! Óriási! Ráadásul nagyon király hullám volt, azonnal meg is jött a kedvem egy kis szörfözéshez! :) Aztán mentem még egy-kettőt, és annyira megjött a kedvem, hogy már nem a lepattanókra mentem, hanem a legnagyobbakra, beeveztem a csúcson keringő menő csávók közé. És sikerült néhányat el is vinnem előlük! Itt egy kép az egyik legnagyobbról.
Itt van még néhány kép, amik jobban sikerültek:
És egy uccsó kép Sweetienek és Mókuskának:
Ezek után nagyon jó kedvvel mentem haza, megvettem előbb még a fotókat (a nagy részükön nagyon béna vagyok, de hasznosak lesznek tanulásra), 1 liter benzinre való pénzt hagyva, hogy még haza tudjak motorozni.
Balangan
Mire hazaértem, Balanganra is érkezett egy kis swell. Még pihengettem a medence partján, mert Miki mondta, hogy apályban menjünk ki, mert akkor jó. Tényleg akkor volt jó, csak ugye a korallon kimászni, ráadásul cipő nélkül, nem túl fini, meg amúgy is elég para, hogy a hullámok a bokáig érő víz előtt törnek úgy 10m-rel. Nem is tolongtak az emberek a vízben, tőlünk is csak Miki meg én mentünk ki. De legalább szépen, csőben tört az összes hullám (nem mentem csőben, már most szólok! :) )
Nagyon parás volt a dolog, de tudtam a titkos pontot, hogy honnan kell indulni, és akkor király lesz. Az első hullámról azonnal leestem, odakent a korallhoz, a kezemet elvágtam 10 helyen. Aztán elkezdtem fázni - ez gyanús lehetett volna már akkor, de nem volt.
A többiek kijöttek nekünk szurkolni a sziklához, Csillu csinált fotót is, Zsóka meg videót. Remélem majd nem felejtem el elkérni. :)
Na száz szónak is egy a vége, most kerültem legközelebb egy rendes csőmenethez, de sajna pont nem sikerült. Láttam belülről az ablakot, de esélyem se volt kijönni. A videóból kivágtam egy képet, hogy látszódjon, hogy nem kellett sok.
Dögvész
Aztán amikor kijöttünk, még jobban elkezdtem fázni. Iszonyú fáradt lettem. Felmentünk a szobába, azonnal ágyba, reszkettem mint a falevél. Csillu hősiesen ápolt, amire szükség is volt: magas lázam volt, mindenhol borogatások, nem voltam túl jó bőrben.
KÉP dögvész
Ma reggelre viszont már jól lettem, most -délután- meg már kifejezetten jól vagyok, szóval nem kell aggódni, ügyesen! :) Holnap még nem megyek vízbe, vasárnap teszek majd egy utolsó próbát a csőre - félek, hogy ennél jobb lehetőségem az életben nem lesz rá.
És végül egy bónusz kép:
Már csak 2 nap van hátra. Lehet, hogy még jelentkezem, de nem biztos. Kár érte amúgy, mert ez az eddigi legerősebb út képileg. Elképesztő jó fotóink vannak. Majd pikázára kirakom őket. Csőőő
Na nézzük! A 10 nap, ami szörfre volt félretéve az utazás végén normál esetben eszetlen sok időnek minősülne, főleg ilyen stabil hullámhelyzetnél, mint ami Balin van. Volt azonban néhány gátló tényező:
1.) Itt, Balanganon, egyáltalán nem volt normális méretű hullám. Az első egy hétben túl pici volt, most meg akkora (4m+), hogy csak nagyon kevesen merészkednek ki, és azok közül is minden másodiknak törik a deszkája, vagy a függőleges sziklafalon kell kimásznia, miután elvesztette a deszkáját. De ez engem amúgy sem érintene, mert
2.) Már megint beteg vagyok. Mint ahogy az elmúlt 10 napban már többször is, kényszerpihenőn fekszem a szobában, azaz most már inkább a medence partján. Szegény Csillu sincs túl jó bőrben, úgyhogy ezt az uccsó 10 napot eléggé beszoptuk. Én azért több nap is voltam szörfözni, csak annyira elfáradtam, hogy kb. a lépcsőn alig bírtam feljönni utána.
3.) Ja, és nagyon szarul ment a szörf is, az Ulun készült fotóktól kb. sírni támadt volna kedvem, nem fejlődtem semmit, max visszafelé, tavaly óta.
Ezek fényében tegnap reggel, mint kb. minden nap, 5:30-kor keltem, hogy még sötétben kinézzek, van-e hullám. Nem volt. Ilyenkor át kell menni Uluwatura, mert ott van hullám, csak nagyon sok ember is, sajnos. Gondolkoztam, hogy inkább hagyom a francba, de Pinczes Csabi meggyőzött, hogy menjek mindenképp. ZsókaMiki aludt, úgyhogy egyedül pattantam motorra, irány Ulu. Ahogy mentem felfelé át az erdőn, meg aztán a falvakon, volt időm gondolkodni: A szörf nagyon nem megy. Utálom ezt a rohadt motorozást is. Ulun óriási tömeg van. Nem is vagyok egészséges, rohadtul nincs kedvem szörfözni. És ha ennyire nem megy itt, ahol minden ideális, akkor minek erőltessem?! Úgyse tudok fejlődni. Ideje lesz egy kicsit lekattanni erről. Vagy abbahagyni az egészet. Nem lehet egy álomban élni, és mindig csak várni hogy majd jobb lesz. Inkább megyek majd búvárkodni vagy más jó dolgokat csinálni, ami nem ilyen szar. (Szőllő Papa? :) )
Uluwatu
Aztán megérkeztem Ulura, csendes melegítés, kievezés a barlangból. Találtam egy helyet, ahol nem voltak sokan, de hullám is kevés volt, ott próbáltam találni egy-két lepattanót. Aztán olyan történt, ami még soha: a menöjenő csávó, aki minden hullámot elvitt, és akivel együtt ráeveztem a következőre, szimplán intett, hogy vigyem csak! Uluwatun!! Óriási! Ráadásul nagyon király hullám volt, azonnal meg is jött a kedvem egy kis szörfözéshez! :) Aztán mentem még egy-kettőt, és annyira megjött a kedvem, hogy már nem a lepattanókra mentem, hanem a legnagyobbakra, beeveztem a csúcson keringő menő csávók közé. És sikerült néhányat el is vinnem előlük! Itt egy kép az egyik legnagyobbról.
 |
| Ahol indultam, az ugyanolyan magas volt, mint a hupli előttem, csak az a fotó nincs meg a sorozatban. :( |
Itt van még néhány kép, amik jobban sikerültek:
 |
| Ezt csak a csíkozás miatt :) |
 |
| Ez meg vicces |
 |
| Cutback - ebből is elesem ám! |
 |
| Alex + Miki + Knox + IndoBoard: láb a paden, törzs előre, oda nézek, ahova kanyarodom, majdnem a hullám felső harmadában :) |
Balangan
Mire hazaértem, Balanganra is érkezett egy kis swell. Még pihengettem a medence partján, mert Miki mondta, hogy apályban menjünk ki, mert akkor jó. Tényleg akkor volt jó, csak ugye a korallon kimászni, ráadásul cipő nélkül, nem túl fini, meg amúgy is elég para, hogy a hullámok a bokáig érő víz előtt törnek úgy 10m-rel. Nem is tolongtak az emberek a vízben, tőlünk is csak Miki meg én mentünk ki. De legalább szépen, csőben tört az összes hullám (nem mentem csőben, már most szólok! :) )
Nagyon parás volt a dolog, de tudtam a titkos pontot, hogy honnan kell indulni, és akkor király lesz. Az első hullámról azonnal leestem, odakent a korallhoz, a kezemet elvágtam 10 helyen. Aztán elkezdtem fázni - ez gyanús lehetett volna már akkor, de nem volt.
A többiek kijöttek nekünk szurkolni a sziklához, Csillu csinált fotót is, Zsóka meg videót. Remélem majd nem felejtem el elkérni. :)
 |
| Már megint majdnem |
 |
| Nem annyira hatalmas, de nagyon gyors és látni korallt a lábad alatt |
Aztán amikor kijöttünk, még jobban elkezdtem fázni. Iszonyú fáradt lettem. Felmentünk a szobába, azonnal ágyba, reszkettem mint a falevél. Csillu hősiesen ápolt, amire szükség is volt: magas lázam volt, mindenhol borogatások, nem voltam túl jó bőrben.
 |
| Ilyen királyul voltam! |
Ma reggelre viszont már jól lettem, most -délután- meg már kifejezetten jól vagyok, szóval nem kell aggódni, ügyesen! :) Holnap még nem megyek vízbe, vasárnap teszek majd egy utolsó próbát a csőre - félek, hogy ennél jobb lehetőségem az életben nem lesz rá.
És végül egy bónusz kép:
 |
| Na mi ezért sem szörfözünk ma :) |
2012. április 18., szerda
Gyorsjelentés
A blog kicsit le van maradva, úgyhogy nyomok egy gyors helyzetjelentést:
Flores után voltunk egy napot Lombokon, hármat Gilin, aztán utazgattunk két napig Balin, azóta itt vagyunk Balanganon. Az elmúlt 3-4 napot betegen töltöttük, tegnap meg ma azért én még szörföztem, mert az gyógyít. Az a duva, hogy tényleg. Kicsit nehéz reggel fél 6-kor kelni, és motorozni egy háromnegyed órát,majd belemerülni a hűvös vízbe úgy, hogy minden csontom és szalagom fáj a betegségtől. Reggelente ugyanis Uluwatu van. Ja, és porrá vagyok égve. Két hetet megúsztam, aztán tegnapelőtt elkapott. Na mindgye. Szóval toljuk Ulut, kb. minden reggel, még akár egy képet is kirakok valamikor, bár elég lelombozó, hogy milyen amatőr módon szörfözöm. :( Az alapok ugyan javulnak, de épp emiatt egy csomó dolgot újra kell tanulnom.
Van még 4 nap szörfözni, de abból 2 nap állítólag valami monstrum jön, úgyhogy lehet hogy az kimarad. Amúgy napközben pihengetünk, kajálunk, igyekszünk meggyógyulni. Ja, és ugyanúgy, mint tavaly egy George Michael válogatás megy a medence partján egész nap. Szó szerint egész nap, minden nap. Amióta itt ülök, azt hiszem harmadszorra kezdődik újra! :) Elég rossz lehet annak, aki utálja...
Na folytatom majd az eseményeket, mert megjavult a gépem, bár nem túl nagy a motivációm. Szóval lehet hogy mégse. Na majd kiderül. Cső.
Na egy bónuszképet csak:
Flores után voltunk egy napot Lombokon, hármat Gilin, aztán utazgattunk két napig Balin, azóta itt vagyunk Balanganon. Az elmúlt 3-4 napot betegen töltöttük, tegnap meg ma azért én még szörföztem, mert az gyógyít. Az a duva, hogy tényleg. Kicsit nehéz reggel fél 6-kor kelni, és motorozni egy háromnegyed órát,majd belemerülni a hűvös vízbe úgy, hogy minden csontom és szalagom fáj a betegségtől. Reggelente ugyanis Uluwatu van. Ja, és porrá vagyok égve. Két hetet megúsztam, aztán tegnapelőtt elkapott. Na mindgye. Szóval toljuk Ulut, kb. minden reggel, még akár egy képet is kirakok valamikor, bár elég lelombozó, hogy milyen amatőr módon szörfözöm. :( Az alapok ugyan javulnak, de épp emiatt egy csomó dolgot újra kell tanulnom.
Van még 4 nap szörfözni, de abból 2 nap állítólag valami monstrum jön, úgyhogy lehet hogy az kimarad. Amúgy napközben pihengetünk, kajálunk, igyekszünk meggyógyulni. Ja, és ugyanúgy, mint tavaly egy George Michael válogatás megy a medence partján egész nap. Szó szerint egész nap, minden nap. Amióta itt ülök, azt hiszem harmadszorra kezdődik újra! :) Elég rossz lehet annak, aki utálja...
Na folytatom majd az eseményeket, mert megjavult a gépem, bár nem túl nagy a motivációm. Szóval lehet hogy mégse. Na majd kiderül. Cső.
Na egy bónuszképet csak:
 |
| Motorparkoló - érdemes odafigyelni, hova rakod le a bringát! |
6. nap - Flores, városnézés
Reggel 7-kor kopogott Roni az ajtón, a kezével imitálva, hogy reggelizni kell.
Ettünk jó rántottát, meg friss avokádót, közben hatalmasakat beszélgettünk, mint előző nap is (You go internet, 3 hours, we come internet), aztán jött padre Sonny, meg még két papnövendék a kongregációból (Egen és John - ők valószínűleg angolt gyakorolni jöttek velünk, mert minden látnivaló után megkérdezték, hogy fényképeztünk-e). Jött még a sofőr srác (Feri), és Mr. Arie is, és elindultunk várost nézni.
Inkább a fotók lesznek majd érdekesek, de azért röviden a nevezetességek:
Kilátás
Halpiac - ez is egy kultúrsokk volt nekem. Egyrészt eszement büdös volt, másrészt a halakat jó néhány helyen ellepték a legyek. Azért nagyon érdekes volt, sosem jártam még ilyen helyen.
Beach - a helyiek itt strandolnak, nem túl izgi
Szertartás - erről már volt szó korábban
Bónusz kép:
Ettünk jó rántottát, meg friss avokádót, közben hatalmasakat beszélgettünk, mint előző nap is (You go internet, 3 hours, we come internet), aztán jött padre Sonny, meg még két papnövendék a kongregációból (Egen és John - ők valószínűleg angolt gyakorolni jöttek velünk, mert minden látnivaló után megkérdezték, hogy fényképeztünk-e). Jött még a sofőr srác (Feri), és Mr. Arie is, és elindultunk várost nézni.
Inkább a fotók lesznek majd érdekesek, de azért röviden a nevezetességek:
Kilátás
 |
 |
| A KÖJÁL beszarna |
 |
| Red snapper |
 |
| Szépen a szemüknél felfűzve :) |
 |
| Nagyon sok nagyon kicsi hal |
 |
| A képen nem látszik ugyan, de a néni befejezi a mozdulatot: odaköp a kölök mögé a sarokba |
Szertartás - erről már volt szó korábban
Bónusz kép:
 |
| Internet kávézó motorbiciklivel |
2012. április 15., vasárnap
Bitang hippik!
Akik csecsemővel jönnek egy távol-keleti higiénia mentes országba nyaralni, hogy aztán a kis túró itt üvöltsön és ne tudjak aludni, hogy meggyógyuljak, azoknak nőjön köröm a... Visít a kis csóri, mintha nyúznák. Reggel is, este is. Ha nem lenne ilyen széleskörű az olvasótábor, most olyan 10 sor káromkodás következne. Így csak annyit mondok, hogy bitang hippik! Eddig is utáltam őket, de most rádobtak egy lapáttal. Szörnyű harag gyúlt keblemben, és csak épül-épül napok óta, remélem majd lesz lehetőségem szörffel levezetni holnap reggel.
6. nap - A floresi kereszténység
Sajna beszart a notebookom, és úgy néz ki nem is támad fel többé. Még van egy-két bejegyzés, amit előre megírtam, azt ilyen ratyi módon ki tudom rakni a telefonról, de nem tudom mi lesz a későbbiekkel :(
Olvasói kérdésekre a válaszok: és Roni Laci floresi barátja, csövet még nem találtam, backside-on sokat segített a knox, frontsideon még nem igazán érzem, meg amúgy is még kicsit beteg vagyok. Kimaradt valami?
Na itt is az első konzerv post, írjátok meg, mennyire esik szét!
Indonézia legtöbb szigete muzulmán. Ez alól kivétel Bali (főleg hindu) és Flores (90% keresztény). Hasonlóan Dél-Amerikához, itt is mélyes vallásosak az emberek, ahogy már írtam korábban is.
Misszionáriusok
Roni bátyja misszionárius Magyarországon. Ezt először nem értettem, de aztán Arie elmagyarázta: a 18. században Róma katolikus misszionáriusokat küldött ide, hogy hozzák ide a vallást (meg ezzel együtt a piacgazdaságot, kultúrát, satöbbit). Azóta megváltozott a világ, és Európában a kereszténység elég rossz bőrben van, itt viszont virágzik. Ezért Róma most innen küld oda misszionáriusokat, hogy újra térítsék a kontinenst. Ez egy kicsit más kontextusba helyezte a fejemben a hanyatló kereszténység koncepcióját - kétezer év távlatából minden eléggé máshogy fest.. A tesó amúgy Csikágóban tanult két évig magyarul, hogy végül odautazhasson. :)
Húsvét
Arról már korábban is volt szó, hogy elég jó időzítéssel érünk oda mindenhova. Ahhoz viszont különösen nagy mák kellett, hogy lássuk a nagypénteki szertartást. Nemcsak ahhoz, hogy az év 365 napjából pont ezen a napon reggel néztünk körbe a faluban, hanem hogy egy olyan szertartásnak lehetünk a szemtanúi, amit Indonéziában most csináltak először: A fülöp-szigeteki mintát követve itt is eljátszották élőben a szenvedés történetet keresztre feszítéssel, mindennel. A helyszín egy kb. kőbányának kinéző hely volt, ami csak erősítette a furcsaságát az egésznek. A fél falu kint állt, és nézték az előadást. Elég ambivalens látvány ez egy európainak, de mindenesetre nagyon érdekes.
A keresztút után sikerült bekukkantanunk a misére is, ahol egy ugyanilyen előadás ért épp véget, ami érdekes módon utána már csak kb. két percig tartott. De legalább bepillanthattunk egy floresi katolikus misébe, amiben sokkal több, és talán vidámabb ének van, mint az európai verziókban (ez utóbbiak ugye nem teszik magasra a lécet jókedv terén). Talán ezért is van az, hogy az itteniek sokkal jobban szeretnek misére járni. Vagy másért, ez nem derült ki pontosan.
Az még külön érdekes volt, hogy sok száz ember volt a templomban, és én voltam a legmagasabb úgy 20 centivel a második helyezett előtt :)
Olvasói kérdésekre a válaszok: és Roni Laci floresi barátja, csövet még nem találtam, backside-on sokat segített a knox, frontsideon még nem igazán érzem, meg amúgy is még kicsit beteg vagyok. Kimaradt valami?
Na itt is az első konzerv post, írjátok meg, mennyire esik szét!
Indonézia legtöbb szigete muzulmán. Ez alól kivétel Bali (főleg hindu) és Flores (90% keresztény). Hasonlóan Dél-Amerikához, itt is mélyes vallásosak az emberek, ahogy már írtam korábban is.
Misszionáriusok
Roni bátyja misszionárius Magyarországon. Ezt először nem értettem, de aztán Arie elmagyarázta: a 18. században Róma katolikus misszionáriusokat küldött ide, hogy hozzák ide a vallást (meg ezzel együtt a piacgazdaságot, kultúrát, satöbbit). Azóta megváltozott a világ, és Európában a kereszténység elég rossz bőrben van, itt viszont virágzik. Ezért Róma most innen küld oda misszionáriusokat, hogy újra térítsék a kontinenst. Ez egy kicsit más kontextusba helyezte a fejemben a hanyatló kereszténység koncepcióját - kétezer év távlatából minden eléggé máshogy fest.. A tesó amúgy Csikágóban tanult két évig magyarul, hogy végül odautazhasson. :)
Húsvét
Arról már korábban is volt szó, hogy elég jó időzítéssel érünk oda mindenhova. Ahhoz viszont különösen nagy mák kellett, hogy lássuk a nagypénteki szertartást. Nemcsak ahhoz, hogy az év 365 napjából pont ezen a napon reggel néztünk körbe a faluban, hanem hogy egy olyan szertartásnak lehetünk a szemtanúi, amit Indonéziában most csináltak először: A fülöp-szigeteki mintát követve itt is eljátszották élőben a szenvedés történetet keresztre feszítéssel, mindennel. A helyszín egy kb. kőbányának kinéző hely volt, ami csak erősítette a furcsaságát az egésznek. A fél falu kint állt, és nézték az előadást. Elég ambivalens látvány ez egy európainak, de mindenesetre nagyon érdekes.
 |
| A mesélő a megafonban nagyon beleélte magát, szinte sírt |
A keresztút után sikerült bekukkantanunk a misére is, ahol egy ugyanilyen előadás ért épp véget, ami érdekes módon utána már csak kb. két percig tartott. De legalább bepillanthattunk egy floresi katolikus misébe, amiben sokkal több, és talán vidámabb ének van, mint az európai verziókban (ez utóbbiak ugye nem teszik magasra a lécet jókedv terén). Talán ezért is van az, hogy az itteniek sokkal jobban szeretnek misére járni. Vagy másért, ez nem derült ki pontosan.
 |
| Szép nagy templom |
Az még külön érdekes volt, hogy sok száz ember volt a templomban, és én voltam a legmagasabb úgy 20 centivel a második helyezett előtt :)
 |
| Végre egyszer én voltam a legmagasabb :) |
5. nap - Flores
Na szóval, ott tartottunk, hogy elindultunk vissza Floresre. És mivel part közelben horgonyoztunk, vásároltunk néhány csecsebecsét a kenus szuvenír árusoktól (!!).
Roni háza
Aztán megérkeztünk Floresre, Labuhanbajo kikötőjébe (B),
és elbúcsúztunk a legénységtől.
A kocsi már várt, irány Roni háza. Na itt kezdődött az utazás kulturális sokk része. Roni háza ugyanis pontosan olyan volt, ahogy laci (itteni nevén: Mr. László) leírta: nagyon szép, itteni viszonylatban. Kicsit nehéz leírni, de azért megpróbálom. A ház a falu szélén van, innentől már csak egy-két ház van a dzsungelig. A bivalyok az út mentén legelik a méteres füvet, a gyerekek a porban játszanak. a mellékutca valamilyen rejtélyes okból kövekkel van borítva, azaz egész pontosan úgy 40-50 centis sziklákkal, úgyhogy tényleg kell a terepjáró hogy bejusson az ember. A ház tényleg rendben van, le van festve pl., ami nem jellemző errefelé. Amikor belépünk, azonnal feltűnik az itteniek mély vallásossága: mindenhol szentképek vannak a falon, mondjuk érdekes módon a szentképek közé befér egy-két Buddha szobor is. :) Amikor kíváncsi vagy az Auchanban, hogy a pszichedelikus, hologram-szerű szentképeket ki veszi meg, na ők. A szemközti falon szintén hologram-szerű, három kiscicát ábrázoló festmény. :) Az ülőgarnitúrák viszont mívesek, az asztal is gyönyörűen megmunkált hatalmas darab. Látszik, hogy helyi viszonylatban előkelő.
Ami árnyalja a képet, hogy a budiban nem azért nincs WC-papír, mert elfogyott, hanem mert soha nem is használtak olyat! Amikor először bementem, akkor erősen gondolkodtam, hogy mi lesz a megoldás erre a rejtélyre: pottyantós WC, papír nélkül, tusoló nélkül, az összes segítséged egy nagy kondér víz, amiből tudsz merni egy kis vödörrel. Ja, és még törülköző se volt nálam. Erre még annyi rájött, hogy az öreg a "fürdőszoba" előtt ült egész nap egy sámlin, az ajtó meg nem lég- és hangszigetelt. Szóval nem volt túl kellemes élmény, de végül megoldottam! :) Ők meg minden napjukat így töltik, ott mosnak fogat, stb., nagyon durva! Nekem elég volt egy este...
Az emberek
Roni kortalan, a nagyapja is. Először azt hittük, hogy az apja, de nem. A kis srác meg már 15 éves, úgyhogy kb. 5 év múlva az öreg már szépapa lesz. Azt, hogy Roninak hány gyereke van, végül nem tudtuk megállapítani, mert csak a kislányára hivatkozott így, a többi vagy cseléd, vagy nem tudom. Később kiderült, hogy még legalább 1-2 gyereke van, de igazából nem firtattuk. Roni tud legjobban a családból angolul, de igazából ő se nagyon. Ebből sok nagyon viccesen kínos hallgatás következik. Amúgy sem tudunk egymásról semmit, a feleség egy szót se beszél angolul, úgyhogy kb. így fest egy beszélgetés:
Én: Avocado really good!
Ő: Hehe avokádó! Anyjuk, azt mondják az advocátra, hogy avokádó, hehe.
Asszony: hehe hehe!
Csönd, még több csönd, avokádó evése csendben.
A friss avokádó amúgy tényleg nagyon finom volt! :)
Eredetileg úgy volt, hogy elkísérjük őket misére, mert épp Nagy csütörtöki mise volt. Aztán kiderült, hogy a mise 3 órás. Aztán kiderült, hogy egy órával korábban odamennek, hogy legyen hely. Úgy döntöttünk, hogy mindezt indonézül nem bírnánk ki, így hát nem mentünk. Szerintem ezért egy kicsit meg is orroltak ránk.
Mentünk inkább helyette internet kávézóba. Az internet kávézó a kikötő főutcájában volt, ami számunkra kb. olyan képet festett, mint a Magdolna-negyed Budapesten, úgyhogy nem nagyon mertünk kimenni az utcára. Pedig amúgy valószínűleg nem volt veszélyes a környék, csak hát bennünk sok a rossz beidegződés. Volt még néhány szokatlan dolog: minden asztalon volt egy tele hamutartó, csilla hátára rászállt egy bő 15 centiméteres sáska, amit még úgy hesegettem arrébb, hogy ne vegye észre, és a számítógép asztalok úgy egy centi vízben áztak, a budi meg a többi ittenihez hasonló volt, azzal a különbséggel, hogy a belmagassága úgy 170 centi volt. Az internet kávézóban eltöltöttünk úgy 4 órát szállások foglalásával Gilire meg Lombokra, ami pont elég volt ahhoz, hogy értünk jöjjön a sofőr, hogy visszavigyen a házba, mert a többiek is végeztek a misével.
Visszatérve este 10-kor már nem maradt más, csak az alvás, aztán másnap irány Lombok. Egy probléma volt csak: hol a hátizsákom? A hátizsák tartalma: összes pénz, bankkártya, útlevél, notebook. Egy egész kicsit beparáztam, úgyhogy riadóztattam mindenkit, hogy vissza kell jutnom. Ez úgy elég nehéz, hogy nem beszélnek angolul. Eszetlen frusztráló érzés, hogy csak annyit kéne megértetned, hogy valaki vigyen le a faluba, és hozzátok el a táskát, de nem megy. Roni sófőrje már aludt, a kávézó elvileg 11-ig nyitva, de senki nem ért semmit, csak telefonálgatnak össze-vissza, tiszta őrület. Kicsit mint Newark repterén, 2006-ban. Na száz szónak is egy a vége, végül Roni fia mögé felpattantam a motorra, megkerestük a sofőr házát, de ott nem volt senki, át a kivilágítatlan falun, csak jelzés értékű piros lámpánkon, egész a kávézóig, ami már bezárt addigra. Aztán mire visszatértünk a házhoz, a táska már ott várt. Nem nagyon értettem, de ez legyen a legnagyobb baj, végre alvás.
 |
| Itt így megy a marketing |
Aztán megérkeztünk Floresre, Labuhanbajo kikötőjébe (B),
 |
| Labuhanbajo (Lábuhán bádzsó) kikötője |
 |
| Annyira nem öregek a matrózok |
 |
| Roni és b. neje a millás ülőgarnitúrával, szó szerint örökzöld karácsonyfával |
 |
| Kis töki néha ülve, néha fekve nézte Spongya Bobot |
 |
| Illusztrációnak a reptér budija - na ehhez hasonló volt, csak nagyobb - de nem tisztább |
Roni kortalan, a nagyapja is. Először azt hittük, hogy az apja, de nem. A kis srác meg már 15 éves, úgyhogy kb. 5 év múlva az öreg már szépapa lesz. Azt, hogy Roninak hány gyereke van, végül nem tudtuk megállapítani, mert csak a kislányára hivatkozott így, a többi vagy cseléd, vagy nem tudom. Később kiderült, hogy még legalább 1-2 gyereke van, de igazából nem firtattuk. Roni tud legjobban a családból angolul, de igazából ő se nagyon. Ebből sok nagyon viccesen kínos hallgatás következik. Amúgy sem tudunk egymásról semmit, a feleség egy szót se beszél angolul, úgyhogy kb. így fest egy beszélgetés:
Én: Avocado really good!
Ő: Hehe avokádó! Anyjuk, azt mondják az advocátra, hogy avokádó, hehe.
Asszony: hehe hehe!
Csönd, még több csönd, avokádó evése csendben.
A friss avokádó amúgy tényleg nagyon finom volt! :)
Eredetileg úgy volt, hogy elkísérjük őket misére, mert épp Nagy csütörtöki mise volt. Aztán kiderült, hogy a mise 3 órás. Aztán kiderült, hogy egy órával korábban odamennek, hogy legyen hely. Úgy döntöttünk, hogy mindezt indonézül nem bírnánk ki, így hát nem mentünk. Szerintem ezért egy kicsit meg is orroltak ránk.
Mentünk inkább helyette internet kávézóba. Az internet kávézó a kikötő főutcájában volt, ami számunkra kb. olyan képet festett, mint a Magdolna-negyed Budapesten, úgyhogy nem nagyon mertünk kimenni az utcára. Pedig amúgy valószínűleg nem volt veszélyes a környék, csak hát bennünk sok a rossz beidegződés. Volt még néhány szokatlan dolog: minden asztalon volt egy tele hamutartó, csilla hátára rászállt egy bő 15 centiméteres sáska, amit még úgy hesegettem arrébb, hogy ne vegye észre, és a számítógép asztalok úgy egy centi vízben áztak, a budi meg a többi ittenihez hasonló volt, azzal a különbséggel, hogy a belmagassága úgy 170 centi volt. Az internet kávézóban eltöltöttünk úgy 4 órát szállások foglalásával Gilire meg Lombokra, ami pont elég volt ahhoz, hogy értünk jöjjön a sofőr, hogy visszavigyen a házba, mert a többiek is végeztek a misével.
Visszatérve este 10-kor már nem maradt más, csak az alvás, aztán másnap irány Lombok. Egy probléma volt csak: hol a hátizsákom? A hátizsák tartalma: összes pénz, bankkártya, útlevél, notebook. Egy egész kicsit beparáztam, úgyhogy riadóztattam mindenkit, hogy vissza kell jutnom. Ez úgy elég nehéz, hogy nem beszélnek angolul. Eszetlen frusztráló érzés, hogy csak annyit kéne megértetned, hogy valaki vigyen le a faluba, és hozzátok el a táskát, de nem megy. Roni sófőrje már aludt, a kávézó elvileg 11-ig nyitva, de senki nem ért semmit, csak telefonálgatnak össze-vissza, tiszta őrület. Kicsit mint Newark repterén, 2006-ban. Na száz szónak is egy a vége, végül Roni fia mögé felpattantam a motorra, megkerestük a sofőr házát, de ott nem volt senki, át a kivilágítatlan falun, csak jelzés értékű piros lámpánkon, egész a kávézóig, ami már bezárt addigra. Aztán mire visszatértünk a házhoz, a táska már ott várt. Nem nagyon értettem, de ez legyen a legnagyobb baj, végre alvás.
Szolgálati közlemény
Kicsit betegek vagyunk mindketten, úgyhogy van időm írni, folytatom a történet, egyik szemem sír. Eddig mindenki elkapta ezt a torokfájós, minden testrész fájós szart, és most mi is. Azért túléljük, csak most másfél napot ki kellett hagynom szörfben, ami borzasztó. Remélem holnap már jól leszek, és hajnalban mehetek megint Ulura!
2012. április 11., szerda
Földrengés, cunami
Mindenki nyugodjon meg, mi a hegytetőn vagyunk épp, úgyhogy akármi is jön akárhová, mi nem vagyunk ott. Nem is tudok amúgy még semmit, csak hogy valahol innen nagyon messze van cunami riadó. Szóval dont fos, mi biztonságban vagyunk. Ha más info nem jön, szerintem le is zárható a téma.
Köszi mindenkinek, aki aggodalmát fejezte ki!
Láw
- mobilról, azér ilyen
Köszi mindenkinek, aki aggodalmát fejezte ki!
Láw
- mobilról, azér ilyen
Location:Jalan Monkey Forest,Ubud,Indonesia
2012. április 10., kedd
5. Nap - Komodo
Na, az éjszaka elég vegyes volt; kezdem a rosszal:
Kb. 15-ször ébredtem fel (8 órán át félóránként). Egy napozó ágyon próbáltam aludni, amin volt egy pokróc, de még így is nyomta az oldalamat nagyon, kiegyenesedni nem tudtam, mert a fejrész nem volt ledönthető, és fáztam az esti széltől, mert egy fürdőgatya volt rajtam meg egy póló. A takarót az enyhén nedves törölköző jelentette a lábamon, Peti ausztrál fehér pincérkedéshez hordott inge pedig a felsőtestemen. A nehány óránként elpöfögő halászhajókra meg rendre azt hittem hogy kalózok, akik értünk jöttek. Ez utóbbiba nyilván bel játszott a sokórányi fázás, meg a félálom. :))
A jó: az előző postból látott fotóra ébredtem (tizenhadotdszor), az mindenért kárpótolt természetesen. Kb. egy kilométeres körzetben még hajó sem volt, nemhogy emberek. Azán amíg készült a reggeli (reggel 6), becsobbantam egy kis hajnali snorkelezésre Arival. Találtunk is néhány kék tengeri csillagot (nem a rossz fajtából)
A reggeli természetesen eszméletlen jó volt, és a látvány is egészen lélegzetelállító.
Reggeli után aztán elindultunk az egyetlen kikötőhöz Komodon, hogy megnézzük az ottani -még nagyobb- sárkányokat.
Láttuk a sziget legnagyobb sárkányát, épp a hídon süttette magát, ahol át kellett volna mennünk.
Az ilyen nagyobbak már szerencsére nem olyan fürgék, úgyhogy annyira nem kellett parázni tőlük. De azért igen.
Körbenéztünk a szigeten, persze gyönyörű az egész. 38 km hosszú, de csak az alsó kb. 5%-a látogatható, de az is szinte teljesen vad. A többi részére meg túristát még vezetővel se engednek be. Láttunk sok szép fát, madarat, pillangót, ilyesmit - majd pikázára felrakom, ügyesen. Ja, és repülő gyíkot! azt még a kezemre rá is rakta a faszi, és körbe szaladgált a kezemen meg a hátamon. Van róla videó is, de ezzel a sávszélességgel, ugye. Egy fotó talán belefér azért
A túra végén felmentünk a hegyre, ahonnan láthattuk a panorámát, ezt inkább csak fotón:
A kirándulás után visszamentünk a rózsaszín parthoz, ami a fotók tanúsága ellenére tényleg rózsaszín a víz vonalában, mert tele van piros homokszemekkel, így:
Megint kimentem snorkelezni oda, ahol a szirt pereme van, és esik le a mélységbe: na itt volt a legtöbb és legszínesebb hal eddig, ráadásul életem leggyönyörűbb kagylóját találtam itt. Pont olyat, amilyet úgy 5 éves koromban hoztak nagyszüleim fogalmam sincs honnan. Van róla fotó, megpróbálom feltölteni.
Mivel még élt, visszadobtam. Biztos kaptam volna érte néhány ezrest. Hazafelé még megálltunk egy lakatlan szigetnél egy gyors snorkelezésre, és aztán elindultunk vissza Flores felé.
Eszméletlen sok fotó van még, amint tudom, kirakom őket.
Kb. 15-ször ébredtem fel (8 órán át félóránként). Egy napozó ágyon próbáltam aludni, amin volt egy pokróc, de még így is nyomta az oldalamat nagyon, kiegyenesedni nem tudtam, mert a fejrész nem volt ledönthető, és fáztam az esti széltől, mert egy fürdőgatya volt rajtam meg egy póló. A takarót az enyhén nedves törölköző jelentette a lábamon, Peti ausztrál fehér pincérkedéshez hordott inge pedig a felsőtestemen. A nehány óránként elpöfögő halászhajókra meg rendre azt hittem hogy kalózok, akik értünk jöttek. Ez utóbbiba nyilván bel játszott a sokórányi fázás, meg a félálom. :))
A jó: az előző postból látott fotóra ébredtem (tizenhadotdszor), az mindenért kárpótolt természetesen. Kb. egy kilométeres körzetben még hajó sem volt, nemhogy emberek. Azán amíg készült a reggeli (reggel 6), becsobbantam egy kis hajnali snorkelezésre Arival. Találtunk is néhány kék tengeri csillagot (nem a rossz fajtából)
 |
| Csillu + csillag + rózsaszín part |
A reggeli természetesen eszméletlen jó volt, és a látvány is egészen lélegzetelállító.
 |
| Rizs reggelire |
Láttuk a sziget legnagyobb sárkányát, épp a hídon süttette magát, ahol át kellett volna mennünk.
 |
| Hidegvérű, kell neki a nap |
 |
| Csillu nem örült, hogy ilyen közel kellett mennie |
 |
| Állítlag egész sokat tud repülni |
 |
| Ennél még sokkal szebb élőben |
Megint kimentem snorkelezni oda, ahol a szirt pereme van, és esik le a mélységbe: na itt volt a legtöbb és legszínesebb hal eddig, ráadásul életem leggyönyörűbb kagylóját találtam itt. Pont olyat, amilyet úgy 5 éves koromban hoztak nagyszüleim fogalmam sincs honnan. Van róla fotó, megpróbálom feltölteni.
 |
| Ilyen szép |
Eszméletlen sok fotó van még, amint tudom, kirakom őket.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)