2012. április 3., kedd

3. nap - Dreamland

Ami kimaradt tegnapról:
  1. Igaz, hogy az éjszakai robógózás elég retek volt, viszont a benzinkutas néni szokás szerint megpróbált átverni, majd amikor látta, hogy számolok, gyorsan a kezembe nyomott még pénzt, így saját magát verte át végül: ingyen tankoltunk. :))
  2. Amit megnyertünk a réven, elvesztettük a vámon: a zsaru megbüntetett SZÁZEZER rúpiára, mert nem volt nemzetközi jogsim. 300-ról alkudtam le ennyire, így összességében úgy 4500 forint lett a büntetés.
És akkor a mai események:
Ugye délben keltem, kaja, aztán átmotoroztunk úttalan utakon Dreamland Beachre. Az építkezés miatt sajnos már nem illik rá a neve, pedig régen egy gyönyörű hely volt. A víz felől mondjuk még most is az, de arról nincs fotó. Amiről viszont van fotó, hogy amíg én szörföztem, Csillut 3 percenként támadták le indonéz fiatalokból álló csoportok, akik angolt tanultak, és házifeladatnak azt kapták, hogy angolul kérjék meg, hogy fotózkodhassanak külföldivel. Úgy tűnik, az egész iskola kint volt a parton, mert a parton mindenhol csak helyi fiatalok voltak, túrista kb. nulla, Csilluról meg készült úgy 20 kép, 20 különböző csoporttal (nem sokat napozott így). A végén már úgy kellett elmenekülnünk, mert nem hagyták abba a fiatalok, mindig újabb, és újabb csapat jött fotózkodni velünk. Nekünk is megvolt a 15 perc hírnév.

Csillu és az indiánok
A deszkámról megkérdezték, hogy igazi-e :)
Napozás közben Csillu nem vette észre, hogy jött egy nagy szet (3-6 hullámot tartalmazó hullámcsomag), így búcsút mondhatott egy pár papucsának, meg az én fél cipőmnek. Csodák csodájára én pont akkor fejeztem be a kb. másfél órás sessiont, úgyhogy kifelé utamban pont kihalásztam az elúszott cipőt! :))

Megvan a csuka!!

Így esett, hogy vettünk két papucsot.

Közben Laci mindent leszervezett: Holnap 5:45-kor kelek, gyors szörf, aztán 8-ra jön értünk Laci, 10-kor indulunk Baliról (A) repülővel Floresre (B), ott vár minket kocsi, irány a kikötő, onnan hajóval Rinjara (C), majd a hajón alszunk, reggel Komodo (D), délután vissza hajóval Floresre. Floresen egy barátjánál fogunk aludni, aztán másnap repcsivel vissza Balin át Lombokra (E). Na ezt mind ő szervezte! :)) Mondtam én, hogy mennyire jófej!

Lombok után Gili Trawangan (F), de erről majd később.

És most olyat kaptok, amit sose szoktatok. Térképet hogy mi merre. Örüljetek!

Utazásaink Nusa Tenggara tartományban
Bónusz kép:

 Dr. Kap Levente a szobánk elöl fottózva
A fentiek miatt, ÉRTHETŐ MÓDON, nem lesznek postok néhány napig, valahogy bírjátok ki! Valahogy!

2 megjegyzés:

  1. 1. en tuti nem birom ki a ket napot!
    2. csbv
    3. latom ügyesen kened magad! tiszta feher a fejed a kremtöl! hihi!
    4. a szörfröl nem irtal!!!!
    5. beszedtetek a malaria gyogyszert???
    6. legyetek jok ha tudtok!
    7. PLSZ

    VálaszTörlés
  2. fujj es 8. laci vg jo fej!!!!!!!! *irigymokuska*

    VálaszTörlés