Mostanában nem vagyok túl írogatós kedvemben, úgyhogy amíg van egy kis energiám, kirakok egy szörfös bejegyzést, mert ki tudja, hogy lesz-e még egyáltalán. Indo blog meg szörf nélkül, ugye.
Na nézzük! A 10 nap, ami szörfre volt félretéve az utazás végén normál esetben eszetlen sok időnek minősülne, főleg ilyen stabil hullámhelyzetnél, mint ami Balin van. Volt azonban néhány gátló tényező:
1.) Itt, Balanganon, egyáltalán nem volt normális méretű hullám. Az első egy hétben túl pici volt, most meg akkora (4m+), hogy csak nagyon kevesen merészkednek ki, és azok közül is minden másodiknak törik a deszkája, vagy a függőleges sziklafalon kell kimásznia, miután elvesztette a deszkáját. De ez engem amúgy sem érintene, mert
2.) Már megint beteg vagyok. Mint ahogy az elmúlt 10 napban már többször is, kényszerpihenőn fekszem a szobában, azaz most már inkább a medence partján. Szegény Csillu sincs túl jó bőrben, úgyhogy ezt az uccsó 10 napot eléggé beszoptuk. Én azért több nap is voltam szörfözni, csak annyira elfáradtam, hogy kb. a lépcsőn alig bírtam feljönni utána.
3.) Ja, és nagyon szarul ment a szörf is, az Ulun készült fotóktól kb. sírni támadt volna kedvem, nem fejlődtem semmit, max visszafelé, tavaly óta.
Ezek fényében tegnap reggel, mint kb. minden nap, 5:30-kor keltem, hogy még sötétben kinézzek, van-e hullám. Nem volt. Ilyenkor át kell menni Uluwatura, mert ott van hullám, csak nagyon sok ember is, sajnos. Gondolkoztam, hogy inkább hagyom a francba, de Pinczes Csabi meggyőzött, hogy menjek mindenképp. ZsókaMiki aludt, úgyhogy egyedül pattantam motorra, irány Ulu. Ahogy mentem felfelé át az erdőn, meg aztán a falvakon, volt időm gondolkodni: A szörf nagyon nem megy. Utálom ezt a rohadt motorozást is. Ulun óriási tömeg van. Nem is vagyok egészséges, rohadtul nincs kedvem szörfözni. És ha ennyire nem megy itt, ahol minden ideális, akkor minek erőltessem?! Úgyse tudok fejlődni. Ideje lesz egy kicsit lekattanni erről. Vagy abbahagyni az egészet. Nem lehet egy álomban élni, és mindig csak várni hogy majd jobb lesz. Inkább megyek majd búvárkodni vagy más jó dolgokat csinálni, ami nem ilyen szar. (Szőllő Papa? :) )
Uluwatu
Aztán megérkeztem Ulura, csendes melegítés, kievezés a barlangból. Találtam egy helyet, ahol nem voltak sokan, de hullám is kevés volt, ott próbáltam találni egy-két lepattanót. Aztán olyan történt, ami még soha: a menöjenő csávó, aki minden hullámot elvitt, és akivel együtt ráeveztem a következőre, szimplán intett, hogy vigyem csak! Uluwatun!! Óriási! Ráadásul nagyon király hullám volt, azonnal meg is jött a kedvem egy kis szörfözéshez! :) Aztán mentem még egy-kettőt, és annyira megjött a kedvem, hogy már nem a lepattanókra mentem, hanem a legnagyobbakra, beeveztem a csúcson keringő menő csávók közé. És sikerült néhányat el is vinnem előlük! Itt egy kép az egyik legnagyobbról.
 |
Ahol indultam, az ugyanolyan magas volt, mint a hupli előttem,
csak az a fotó nincs meg a sorozatban. :( |
Itt van még néhány kép, amik jobban sikerültek:
 |
| Ezt csak a csíkozás miatt :) |
 |
| Ez meg vicces |
 |
| Cutback - ebből is elesem ám! |
És egy uccsó kép Sweetienek és Mókuskának:
 |
Alex + Miki + Knox + IndoBoard: láb a paden, törzs előre,
oda nézek, ahova kanyarodom, majdnem a hullám felső harmadában :) |
Ezek után nagyon jó kedvvel mentem haza, megvettem előbb még a fotókat (a nagy részükön nagyon béna vagyok, de hasznosak lesznek tanulásra), 1 liter benzinre való pénzt hagyva, hogy még haza tudjak motorozni.
Balangan
Mire hazaértem, Balanganra is érkezett egy kis swell. Még pihengettem a medence partján, mert Miki mondta, hogy apályban menjünk ki, mert akkor jó. Tényleg akkor volt jó, csak ugye a korallon kimászni, ráadásul cipő nélkül, nem túl fini, meg amúgy is elég para, hogy a hullámok a bokáig érő víz előtt törnek úgy 10m-rel. Nem is tolongtak az emberek a vízben, tőlünk is csak Miki meg én mentünk ki. De legalább szépen, csőben tört az összes hullám (nem mentem csőben, már most szólok! :) )
Nagyon parás volt a dolog, de tudtam a titkos pontot, hogy honnan kell indulni, és akkor király lesz. Az első hullámról azonnal leestem, odakent a korallhoz, a kezemet elvágtam 10 helyen. Aztán elkezdtem fázni - ez gyanús lehetett volna már akkor, de nem volt.
A többiek kijöttek nekünk szurkolni a sziklához, Csillu csinált fotót is, Zsóka meg videót. Remélem majd nem felejtem el elkérni. :)
Na száz szónak is egy a vége, most kerültem legközelebb egy rendes csőmenethez, de sajna pont nem sikerült. Láttam belülről az ablakot, de esélyem se volt kijönni. A videóból kivágtam egy képet, hogy látszódjon, hogy nem kellett sok.
 |
| Már megint majdnem |
 |
| Nem annyira hatalmas, de nagyon gyors és látni korallt a lábad alatt |
Dögvész
Aztán amikor kijöttünk, még jobban elkezdtem fázni. Iszonyú fáradt lettem. Felmentünk a szobába, azonnal ágyba, reszkettem mint a falevél. Csillu hősiesen ápolt, amire szükség is volt: magas lázam volt, mindenhol borogatások, nem voltam túl jó bőrben.
 |
| Ilyen királyul voltam! |
KÉP dögvész
Ma reggelre viszont már jól lettem, most -délután- meg már kifejezetten jól vagyok, szóval nem kell aggódni, ügyesen! :) Holnap még nem megyek vízbe, vasárnap teszek majd egy utolsó próbát a csőre - félek, hogy ennél jobb lehetőségem az életben nem lesz rá.
És végül egy bónusz kép:
 |
| Na mi ezért sem szörfözünk ma :) |
Már csak 2 nap van hátra. Lehet, hogy még jelentkezem, de nem biztos. Kár érte amúgy, mert ez az eddigi legerősebb út képileg. Elképesztő jó fotóink vannak. Majd pikázára kirakom őket. Csőőő
